Hillary Scott x Rixo London2017.06.15. 16:50, Fanni
Hillary Scott is hivatalos volt június 7-én, szerda este a 2017-es CMT Music Awards-ra, amit Nashvilleben rendeztek meg a Music City Centerben.
A 31 éves énekesnő egy nagyon fiatalos, kacér és egyben izgalmas ruhában érkezett az eseményre, ahol nagyon jól nézett ki. Hillary egy fekete alapszínű, színes csillagokkal és negyed hold alakú mintákkal díszített, mélyen dekoltált és oldalt magasan felsliccelt Rixo London midiruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból. Bevallom nekem az ő megjelenése volt kedvencem a díjátadóról, bár a sminkkel és a hajával nem voltam kibékülve, de a ruhaválasztása és a kiegészítők tökéletesek voltak, ezekkel kapcsolatban semmibe nem tudok belekötni. Mondjuk a tervezés alapszíne elég sötét és egyben klasszikus volt, a színes minták nélkül eléggé unalmas lett volna, de ezek nem csak egy kis színt, de játékosságot és izgalmasságot is belevittek az egészbe, amelyek remekül feldobták a végeredményt, és kellőképpen feltűnő lett. Valamint azért is örültem még a minták használatának, mert a háttér is fekete volt, így könnyen egybeolvadhattak volna, de ezt szerencsésen sikerült a énekesnőnek megúsznia. A szabásba sem tudok egyáltalán belekötni, laza, de mégis finoman szexi volt az egész, a vékony dereka és elég jól ki lett hangsúlyozva, akárcsak a csípője, de a legnagyobb hogyelem a lábaira került, valamint a dekoltázsára. A megjelenését egy pár fekete Sophia Webster magassarkú szandállal, citromsárga Tyler Ellis clutch-csal és Swarovski ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. És ahogy már feljebb írtam a kiegészítők is tökéletesek voltak, amelyek még egy kis pluszt hozzáadtak az összhatáshoz, de a leginkább az élénk clutch tetszett, ami kitűnt az egészből.
Hillary haja félig leengedve maradt, amit göndör formában viselt, a másik felét pedig egy magasan elhelyezett kontyba készítették el, de én valami sikkesebbnek jobban tudtam volna örülni, ez túl bohókás volt szerintem. A sminkje izgalmas és színes lett ugyan, de kicsit lehetett volna visszafogottabb és a barna rúzs helyett is jobban örültem volna egy élénkebb színnek, mert ez sehogy sem illett az outfitjéhez; a szemeit fekete, szürke és lila színekkel emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira világosbarna matt rúzst vittek fel.
Carrie Underwood x Elie Madi2017.06.15. 15:18, Fanni
Carrie Underwood is megjelent a 2017-es CMT Music Awards-on, amit június 7-én, szerda este rendeztek meg a Nashvilleben található Music City Centerben.
A 34 éves énekesnő egy eléggé feltűnő, csillogó és izgalmas ruhában érkezett ez alkalommal is a díjátadóra, ahogy az tőle elvárható. Carrie egy nude és fehér színekből összeálló, magasított nyakrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, valamint Swarovski kristályokkal díszített custom made Elie Madi miniruhát viselt. Nos nem tudom, de én minden megjelenésével kapcsolatban úgy vagyok, hogy egyik sem tetszik, mindegyiket nagyon erőltetettnek, olcsónak és ódivatunak érzem és ez most sem volt másképpen, tényleg rossz volt az egész. Erről Britney Spears jutott az eszembe, akinek hasonló stílusa van, mint Carrie-nek, ami azt jelenti, hogy mind a ketten olyan darabokat viselnek, amelyek már legalább 10 éve kimentek a divatból és gyakran van olyan érzésem van velük kapcsolatban, mintha egy szépségversenyre lennének felöltöztetve, és most is ilyen érzésem volt. Teljesen össze vagyok zavarodva, ez a legjobb, amit mondani tudok, valamint az, hogy egyáltalán nem tetszett a végeredmény, amit bemutatott. Kezdjük azzal, hogy nem tudom, hogy a mesh anyagra miért volt szükség, azt pedig még inkább nem értem, hogy miért volt ez nude színű, oké, hogy az volt a lényeg, hogy átlátszónak tűnjön, de ez még inkább csak elrontotta az egészet, a magasított nyakrész sem tetszett, valamint a szoknya kialakítása is elég fura volt számomra. Bár Carrie alakja egész jól ki lett emelve, a derekára és a csípőjére is kellő figyelem került, valamint a hosszú lábait is megvillanthatta, de mégsem érzem azt, hogy eladhatóvá tudta volna tenni a megjelenését. A színek sem a legjobbak, a felsőrész szinte teljesen egybeolvadt a bőrszínével, a fehér szoknya pedig túlságosan is elüt az egésztől, valamint a kristályok sem tetszettek ez alkalommal. Kiegészítőként gy pár arany Giuseppe Zanotti magassarkú szandált, fehér-ezüst Atelier Swarovski clutch-ot és Kimberly McDonald ékszereket választott.
Carrie haját egy magasan elhelyezett, laza kontyba készítették el, néhány tincset szabadon hagytak, elől pedig megemelték. A sminkje pedig a megszokottak alapján sötét és drámai lett, ami természetesen öregítette; a szemeit fekete és barna füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira világosbarna rúzs és szájfény került.
Miranda Lambert x David Koma2017.06.15. 14:50, Fanni
Miranda Lambert szintén ellátogatott a 2017-es CMT Music Awards-ra, amit június 7-én, szerda kora este rendeztek meg a nashvillei Music City Centerben.
A 33 éves énekesnő egy nagyon egyszerű, de egyben modern és kacér ruhában érkezett a szürke szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Miranda egy hosszú ujjú és egyenes szabású David Koma miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit ezüst, geometriai alakban elhelyezett fém részletekkel díszítették fel. Igaz, hogy semmi újat és izgalmasat nem tudott igazából mutatni ezzel a választásával, de mégis örültem, hogy ennyire egyszerű volt az egész és nem vitte túlzásba, mert bevallom már kicsit elegem van, hogy az ilyen eseményeken szinte mindenki habos-babos, hercegnős estélyiket visel, de ez alkalommal szerencsére ezeket mellőzték, aminek nagyon örültem. A ruha alapszíne klasszikus és megszokott volt, de az énekesnő bőrszínével mesésen mutatott a végeredmény, míg az ezüst részletek igazán jól feldobták az összhatást, sokkal izgalmasabbá tették az összhatást és egy kis csillogást is belevittek az egészbe, amire szüksége is volt a tervezésnek, hogy ne legyen az unalmas. A szabás is rendben volt, ebbe sem tudok különösebben belekötni, mivel Miranda vékony derekát és a formás csípőjét is tökéletesen kihangsúlyozta, valamint a lábaira is nagy figyelmet helyeztek, amitől egy kicsit kacérabb és finoman szexisebb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár fekete Joyce Echols magassarkú szandált, ezüst Judith Leiber clutch-ot, valamint Effy és Rachel Katz ékszereket választott.
Miranda haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba beszárítva viselt, viszont jobban örültem volna, ha egy magasan elhelyezett, szoros copfba készítették volna el. A sminkje pedig számomra túl erőteljes és sötét lett, ami öregítette is őt; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Jada Pinkett Smith x Carolina Herrera2017.06.15. 14:24, Fanni
Jada Pinkett Smith június 7-én, vagyis szerda kora este hivatalos volt a 2017-es CMT Music Awards-ra, aminek a Music City Center adott otthont Nashville-ben.
A 45 éves színésznő egy nagyon elegáns és nőies ruhában érkezett a díjátadóra, ahol kétségtelen, hogy nagyon csinos volt. Jada egy világos lila, sötétebb virágmintákkal díszített, egyenes szabású és pánt nélküli Caroline Herrera estélyit viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Eredetileg, vagyis a lookbook-ban ezt a tervezést ejtett vállrészekkel mutatták be, amit én egyébként személy szerint nagyon hiányolok is, sajnálom, hogy megszabadultak tőle, mert az egy kicsit fiatalosabbá és különlegesebbé is tehette volna a végeredményt, de sajnos ez hiányzott nekem így az egészből. A szabással egyébként nem voltam elégedett, főleg a felsőrész kialakításával, mert egyszerűen zavart, hogy a dekoltázsa és a dereka körül mennyire szűk volt az egész, teljesen összepréselte a színésznőt, valamint a mellei is az "égig" fel lett polcolva, amitől számomra olcsóvá és eléggé erőltetetté tette a megjelenését, amit nagyon sajnálok, mert a modellen egyébként nagyon tetszett ez a kreáció, mert rajta friss és fiatalos volt az egész. Egyébként a dereka jól ki lett emelve, amit említettem is, de egy kicsit ezen a területen lehetett volna lazább is a sziluett, illetve a vállaira és a formás csípőjére is nagy figyelmet szenteltek. A színválasztás sem tetszett, vagyis kijavítom magamat, a modellen ez a részlet is jól mutatott, a világos bőrszínével remekül kiegészítették egymást, viszont Jada sötétebb bőrszínével számomra nem működött úgy, ahogy szerintem kellett volna és nem tetszett egyáltalán az összhang, ami létrejött közöttük, ahogy a kontraszt sem, szívesebben láttam volna inkább egy visszafogottabb árnyalatú darabban, mondjuk fehérben, ugyanezekkel a virágmintákkal kiegészítve. Összességében azt kell mondanom, hogy láthattunk már tőle jobb szetteket is, ez most egyértelműen nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, valamint azt is meg kell jegyeznem, hogy szerintem nincs kiforrott stílusa, ami csak azért furcsa, mert már közelebb van az 50-hez, mint a 30-as éveihez, bár ez jó is lehetne, mert mindig más és más stílusú tervezésekben láthatjuk, de ez sem boldogít, mert az egy dolog, hogy másban láthatjuk mindig, de valamivel ezeket össze kéne fogni, hogy azért valami közös pontjuk mégis legyen, ne a levegőbe lógjanak. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval és Anabela Chan ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Jada haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre beszárítva viselt. A sminkje elég egyszerű lett, de a ruha színei visszaköszöntek; a szemeit fekete, ezüst és lila színekkel, valamint műszempillával emelték ki, az aráct kontúrozák, végül az ajkaira barna rúzs került.
Nicole Kidman x Micheal Kors & Rodarte2016.06.16. 15:14, Fanni
Nicole Kidman még június 5-én, vasárnap este megjelent a 'Genius' című film premierjén, mait a new yorki Museum of Modern Art-ban rendeztek meg.
A 48 éves színésznő egy eléggé feltűnő és kockázatos szettet viselt a vörös szőnyegen, ahol most nem igazán sikerült meggyőznie arról, hogy jól választott ruhát. Nicole egy fekete, átlátszó csipkés panelekkel díszített, nyakpántos és asszimetrikus szabású Rodarte midiruhát viset a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A tervezőpáros kreációi arról híresek, hogy bevállalósak, feltűnőek, fiatalosak és vadak és egy most sem volt másképpen. Engem egy kicsit meglepett, hogy ebben az évben, eddig szinte minden megjelenése alatt más stílusú ruhákban láthattuk a színésznőt, és sokkal bevállalósabb és kísérletezősebb lett, mint eddig valaha. Sajnos a mostani összeállítása nem a jobbak közé tartozott, teljesen befejezetlennek és kesze-kuszának tűnik raja az egész, és egyáltalán nem nyújtott most esztétikus látványt. A megjelenését egy pár fekete, bokapántos Gianvito Rossi magassarkúval, fekete M2Malletier clutch-csal, Omega karórával és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki.
Sajnos Nicole-nak a haja és a sminkje sem lett jobban elkészítve. A sminkje túl világos lett, inkább egy szellemre, vagy egy porcelánbabára hasonlított. A szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára egy kevés pirosító került, míg az ajkaira egy rózsaszín rúzst vittek fel. A haját egy egyszerű és laza kontyba fogták össze, elől pedig szabadon hagytak egy nagyobb, egyenesre vasalt tincset.
Nicole június 8-án, szerda este már Nashvilleben tartózkodott, ahol ellátogatott a 2016-os CMT Music Awards-ra.
A színésznő most is egy fekete szett mellett tette le a voksát, ami pár nappal korábban viselt megjelenésénél már sokkal jobban nézett ki szerencsére. Nicole egy fekete, mélyen dekoltált, egyenes szabású és hosszú ujjú Michael Kors midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit flitterekkel díszítettek. Sajnos annak ellenére, hogy az előző szettjénél ez sokkal jobb lett, de ez sem hozott túlságosan lázba, sőt ez sem tartozott a legjobb megjelenései közé. Nem is értem, hogy most is miért rejtette el a vékony és kecses alakját ez mögé, a bő és laza szabású ruha mögé, amikor ki is emelhette volna és sokkal, de sokkal jobb lett volna az összhatás is. A másik dolog, amit nem értek, az a sál, egyszerűen sehogy sem illik bele a képbe, és ha ezzel az volt a célja, hogy eltakarja a dekoltázsát, akkor ne egy ennyire mélyen kivágott ruhát válasszon legközelebb. A következő hiba pedig a szoknyarész hosszúsága, ami lehetett volna rövidebb is, pár centivel a térde felett végződő. Hiába a felvágás ez sem segített rajta, nem lett tőle szexisebb. A megjelenését egy pár fekete, pántos Giuseppe Zanotti magassarkúval, M2M Atelier clutch-csal (nincs a képen), az Omega karórájával és Fred Leighton ékszerekkel egészítette ki.
Nicole haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva és az egészet a fülei mögé tűrve, ami kellően sikkes és letisztult választás volt a feltűnő ruha mellé. A sminkje is jobb lett most, mint az előző alkalommal; a szemeit bronzos árnyalatokkal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosító is került rá, míg az ajkaira baracksínű rúzst vittek fel.
|